A készletben megtalálható ami a sütéshez alapvetően szükséges. 4 db sütődorong és egy tálca. Első lépésben egy finom kelt tésztát kell készíteni, amit vékonyra nyújtva és felszeletelve fel kell tekerni a megolajozott sütőformákra. Majd vagy a tűzhelyen, vagy parázson meg tudod sütni a kalácsokat. Ezt követően készíthetsz hagyományos kalácsot fahéjas, kókuszos, vagy diós cukorba forgatva. Aztán akár meg is töltheted mogyorókrémmel, vagy olvasztott csokoládéval, de akár jégkrémmel is. Készíthetsz belőle egyszerűen fagylalt tölcsért és félbevágva megtöltheted gyümölcsökkel és tejszínhabbal is. De persze elkészítheted a sós változatot sajttal, sonkával, kolbásszal és mustárral is. Lecsóval, vagy kőrözöttel töltve is Isteni! Egyszerűen szenzációs és megunhatatlan minden formában!
1) Az elkészítés módja tűzhelyen:
Hozzávalók: 500 g liszt, 50 g cukor, 1 tojássárgája, 20 g élesztő, 50 g olvasztott vaj, tej, pici só.
Kevés langyos tejhez hozzá adjuk a cukrot és felfuttatjuk az élesztőt. Hozzáadjuk a tojás sárgát és a lisztet a csipet sóval és az olvasztott vajjal. Puha tésztát készítünk belőle, amit duplájára kelesztünk. Ezután vékonyra nyújtjuk és ujjnyi széles csíkokra vágjuk. A sütőfát körben megaljazzuk, majd körbe rácsavarjuk a tésztát, úgy hogy az illesztéseknél kicsit fedje egymást.
1) A kis fém tálkába annyi olajt öntünk, hogy beleérjenek a kalácsok és közepesen felmelegítjük a tűzhelyen. A rudakat a forró olajba helyezzük és a tűzhelyen forgatva egyenletesen pirosra sütjük a tésztát. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd leütjük a fát. Ha a tészta megsült és a sütőrúd be volt olajozva, a kész kalács egyszerűen lejön. A sütőfáról lehúzva a kalácsot még melegen diós / fahéjas cukorba vagy kókuszreszelékbe forgatjuk. Egyszerre két kürtös fér a tálcába, így amíg azok sülnek, a másik két rúdra készítsük elő a következő adagot.
2) A kis fém tálkát a tűzhelyre helyezzük és jól felmelegítjük erős lángon, a gáztűzhelyen. A rudakat a tálra helyezzük és a tűzhelyen forgatva egyenletesen pirosra sütjük a tésztát. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd leütjük a fát. Ha a tészta megsült és a sütőrúd be volt olajozva, a kész kalács egyszerűen lejön. A sütőfáról lehúzva a kalácsot még melegen diós / fahéjas cukorba vagy kókuszreszelékbe forgatjuk. Egyszerre két kürtös fér a tálcába, így amíg azok sülnek, a másik két rúdra készítsük elő a következő adagot.
2) Az elkészítés módja faszénen:
Hozzávalók: 500 g liszt, 60 g cukor, 2 tojás, 30 g élesztő, 50 g olvasztott vaj, 2,5dl tej, pici só, (fahéjas cukor, vaníliás cukor, darált dió, kókuszreszelék, darált mogyoró, stb.)
A langyos tejhez hozzá adjuk a cukrot és felfuttatjuk az élesztőt A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáöntjük a langyos tejet, és elkeverjük. Az olvasztott vajat és a tojásokat jól összekeverjük, hozzáadjuk a liszthez, ezután kézzel simára dagasztjuk a tésztát, cipóvá formáljuk, meghintjük egy kis liszttel, majd letakarva 30 percig duplájára kelesztjük. A tésztát lisztezett munkalapon vékonyra nyújtjuk, majd kézzel 2 cm széles csíkokat vágunk belőle. A kalácssütő fát bevajazzuk, majd a csíkot feltekerjük a fára. Egy tálcára kristálycukrot szórunk, melyben meghengergetjük a tésztát sütés előtt. Faszén fölött, lassan forgatva kb. 10-15 percig sütjük. Akkor lesz kész, ha a cukor már karamellizálódik a tésztán. Ekkor különböző ízesítésű cukorba forgatjuk. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd leütjük a fát. Ha a tészta megsült és a sütőrúd be volt olajozva, a kész kalács egyszerűen lejön.
A kürtöskalács-fa méretei :
hossza: 35 cm, ebből nyél: 17 cm, sütőrész: 16,5 cm.
Átmérője: 4 cm
VÉLEMÉNYEK VÁSÁRLÓINKTÓL


